Hogyan keressünk állást az interneten?

 1, Az álláskeresők oldalán

Rengeteg álláshirdetésekkel foglalkozó oldal van, ahol ingyenesen böngészhetjük a feladott hirdetéseket, város és munkakör szerint keresve. Ha egy itt talált állásra jelentkezik, érdemes az adott hirdetéshez igazítania önéletrajzát, mielőtt elküldi. 
Tanulmányozza át, milyen feladatköröket emelt ki a hirdető, és ezzel kapcsolatos munkatapasztalait írja bele önéletrajzába, illetve a megadott feltételek szempontjából nem releváns tapasztalait törölje ki belőle. Így a munkáltató azonnal látja, megfelel-e Ön az elvárásoknak.

2, A közösség ereje

Közösségi oldalakon is tegye közzé azt, hogy éppen állást keres. Az üzenőfalakon, fórumokon elhelyezett segítségkérést ismerősei és a közösség többi tagja is látja, akik könnyen lehet, hogy éppen egy (akár még meg sem hirdetett) pozícióra keresnek munkavállalót.
Ugyanitt olvassa át az állással, munkahellyel kapcsolatos fórumokat és beszélgetéseket, ahol sokszor a cégek munkatársai említik meg, hogy a főnökség éppen új kollégákat keres.

4, Mutassa meg magát

Vannak oldalak, ahol feltöltheti önéletrajzát, így a munkáltatók találhatnak Önre. Ebbe feltétlenül írja bele minden, az Ön által épp keresett pozícióhoz kapcsolódó munkatapasztalatát, hiszen nem lehet tudni, az érdeklődő cégek éppen milyen feladatkörre keresnek embert.

5, Menjen el a forráshoz

Keresse meg az Ön képzettségéhez kapcsolódó tevékenységi kört folytató cégeket linkgyűjtő oldalakon, cégkatalógusokban. Sok cég először csak a saját honlapján hirdeti meg a betöltendő állásokat, tehát könnyen lehet, hogy egy-egy jó lehetőségről másként nem is értesülhetne.

Ne feledje: a sikeres álláskeresésben a LeszÁllásom.hu is az Ön partnere!

Hogyan keressünk állást az interneten? bejegyzés elolvasása

Lesz Állásom! Most már biztosan!

  Elindult a LeszÁllásom.hu álláskereső oldal, ahol mindenki megtalálja az álmainak, szükségleteinek megfelelő munkát vagy pozíciót. 


    - Amennyiben Ön állást kínál, adja fel hirdetését teljesen ingyenesen és gyorsan a LeszÁllásom.hu oldalaira, hogy a munkavállalók megtalálhassák.

     - Ha Ön álláskereső, csak írja be az oldal tetején található keresőbe a kívánt állásés város kombinációját, hogy kilistázva láthassa az állásajánlatokat.

Most már biztosan lesz állása!
 

A LeszÁllásom.hu legfrissebb álláshirdetései:
(megtekintéshez kattintson a pozícióra, "pl.: ruházati eladó")
 

Budapest: ruházati eladó – Fischer Veronika

Budapest, VI.: asszisztens, adminisztrátor – Transconsult

Berzék: biztonsági őr – PLS Kft

Budapest, V.: szobalány – Hotel

Budapest, III.: pultos, felszolgáló – Trófea Grill

Budapest: hűtőgépszerelő – Kopp-Cool Kft

Zalakaros: szállodai portás, recepciós – MenDan Thermal Hotel

Budapest: bérszámfejtő – Iroda

Győr: fogászati asszisztens – Fogászati rendelő

Budapest: osztályvezető ápoló – Idősek Otthona

Budapest, VI.: online marketing menedzser – Dashofer

Budapest, IV.: raktáros, targoncás – Exoticwood

Budapest, XVII.: hűtőgépszerelő – Klíma-Hűtőgép

Tatabánya: értékesítő hostess – Áruházak

Budapest, V.: angoltanár – Katolikus iskola

Tatabánya: eladó pénztáros – Omega Park

Budakalász: takarító – Irodaház

Balatonfüred: pultos, mixer, felszolgáló – Sundance Park

Tihany: felszolgáló – Tihanyi Csárda

Budapest, III.: irodai asszisztens diákmunka – MŰISZ Iskolaszövetkezet

Bácsalmás: eladó-pénztárosi diákmunka – Biztos Pont

Budapest, I.: takarítónő – Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola

Bicske: pénzügyi ügyintéző – Bicske Városi Polgármesteri Hivatal

Szentendre: úszómester – Biztos Pont Diákszövetség

Budapest, Óbuda: recepciós, adminisztrációs – Marosport

Budapest: raktári adminisztrátor – Kézmű Kft.

Székesfehérvár: ingatlan tanácsadó – Élvit

 

www.LeszÁllásom.hu *

 

Lesz Állásom! Most már biztosan! bejegyzés elolvasása